Címlap Friss hírek
Friss hírek
 

Siető Andrea érettségi elnök beszéde 2011. június 18-án, az eredményhirdető értekezleten

E-mail Nyomtatás

Kedves érett, illetve az érettséghez vezető első lépést megtevő fiatalok, tisztelt kollégák és hozzátartozók!

 

Igen, jól hallották, úgy kezdtem, hogy érett fiatalok, és hogy a lényegre térjek, ez azt jelenti, amire gondolnak, azaz, hogy mindenki sikeresen leérettségizett. Valamennyiünk nevében szívből gratulálok az eredményes érettségi vizsgájukhoz, és hogy elérték a vágyva várt célt. Érdemes volt eddig küzdeniük és kitartaniuk.

Három hosszú, izgalmas és változatos nap áll mögöttünk. Ígéretünkhöz híven a bizottság körültekintően, tárgyilagosan, mindemellett mély humánummal értékelte az önök feleleteit.

Kívánom, hogy a tanultakat, a megszerzett ismereteket sikeresen hasznosítsák önmaguk boldogulására.

Legyenek büszkék magukra és arra is, hogy ennek az iskolának voltak a tanulói, a szép emlékeket, az együtt töltött értékes perceket, a jó tanácsokat vigyék magukkal, erre emlékezzenek.

Talán az elején kellett volna említenem, hogy hálával tartoznak tanáraiknak, szüleiknek, akik fáradságot nem ismerve biztosították az önök számára a tanulás lehetőségét, akikre mindig, minden körülmények között számíthattak. Majd külön köszönjék meg nekik.

Rövid ideje tartó közös ismeretségünk alapján úgy gondolom, hogy a nehezebb élethelyzetekben is meg fogják állni a helyüket. Mindehhez kívánok sok erőt, egészséget és boldogságot! Még egyszer gratulálok mindenkinek!

Külön örömmel töltött el bennünket, hogy mindenki nagyon komolyan vette a felkészülést, és ennek köszönhetően volt jónéhány nagyon szép és megindító felelet, melyeket dicséretben részesítettük. Ezek sajnos nem lehetnek benne a bizonyítványban, de úgy gondoltuk, hogy megérdemlik azt, hogy itt elhangozzon a nevük:

Magyar nyelv és irodalom:  Szóbeli és írásbeli: Hunyadi Máté, Juhász Márk, Koppányi Ádám, Siska Edina. Csak szóbeli: Czimer Beáta, Vass Borbála Virág

Történelem: Szóbeli és írásbeli: Juhász Márk. Csak szóbeli: Czimer Beáta, Koppányi Ádám, Grónás Anna, Ács Péter

Angol nyelv:  Írásbeli: Csiszár Annamária; szóbeli: Gelsi Zoltán

Informatika: Leszkoven Dániel, Séra Gábor

Kémia: Koppányi Ádám

Biológia: Grónás Anna, Koppányi Ádám

Rajz: Vass Borbála Virág

 

Továbbá szeretném a nyilvánosság előtt megdicsérni a kitűnőre érettségizett fiatalokat: Grónás Anna,
Juhász Márk,
Koppányi Ádám,
Siska Edina

 (...)

 Három nappal ezelőtt azzal kezdtem, hogy ezen a verőfényes reggelen eljött az ideje annak, hogy számot adjanak a tudásukról. Ezt megtették, így most már semmi akadálya a lazításnak, strandolásnak. Akinek van ilyen terve annak sikeres továbbtanulást, a többieknek jó munkát és mindenkinek kellemes pihenést kívánok! Örülök, hogy megismerhettem Önöket!

 Siető Andrea

 

Pünkösdi euritmia-bemutató

E-mail Nyomtatás
alt
 


Oldal 1 / 10
Állategészség Információs Portál

Képgaléria bemutató

kepek-iskol...