Lex Bos:
Tizenkét sárkány
Harcban a társadalmi kezdeményezésekkel

Tartalomjegyzék

1. A kezdeményezések és a szociális gondolkodás között feszülő ellentétek és azok megoldása az ellenerők leküzdésével. Az első hat sárkány.

A világ szociális kérdései egyre sürgetőbben jelentkeznek; megoldásuk szociális munkákat igényel. Egy-egy szociális munka sokféleképpen alakulhat, de az mindegyikben közös, hogy kiindulópontként mindig ott áll mögöttük az emberi kezdeményezés. A pozitív változások nem jönnek létre maguktól, senkinek sem hullnak az ölébe. Úgy keletkeznek, hogy az emberek akaratukat megfeszítve bevetik magukat valamilyen konkrét cél érdekében. Az elkövetkezőkben, ebben az értelemben fogom használni a "szociális kezdeményezés" (iniciatíva) kifejezést; előadásaimban a szociális kezdeményezéseket szeretném megvilágítani.

Először is vizsgáljuk meg kicsit közelebbről magát a "szociális kezdeményezés" kifejezést! Már a két szó egymás mellé rendelésében is érdekes ellentmondást fedezhetünk fel. Ha kezdeményezésekről beszélünk, akkor nem valamilyen önkényes viselkedésre vagy véletlen cselekedetre gondolunk, hanem valami olyasmire, ami az ember legmélyéből, legbenső, lényegi magjából származik. Manapság túl gyakran használják ezt a szót, ezért némileg elcsépeltté vált. De egy valódi kezdeményezésben van valami szent: az embernek az az érzése támad, hogy akarata révén kijuttat valamit a világba, ami saját lényegéhez tartozik. Az ember tehát belsőleg kötődik kezdeményezéseihez. Ez az oka annak, hogy személyes támadásnak veszi, ha kezdeményezését kritizálják, vagy ha úgy tűnik, hogy azzal kudarcot vall.

A "szociális" jelző arra utal, hogy olyan cselekedetekről van szó, melyek teljes mértékben a másik emberből erednek. Ami szociális, az mindig altruista is egyben, olyasmi, ami a másikra irányul. Önzetlen.
Mit jelent tehát, ha ezt a két szót - "szociális" és "kezdeményezés" - egymással összekötjük? Valami olyasmire utalnak, ami egyfelől teljesen az egyik ember bensőjéből származik, másfelől viszont teljesen a másik emberre irányul. Gyakran van olyan érzésünk, hogy ha valóban azt tesszük, amit akarunk, akkor erőszakot követünk el a többieken. Ha viszont tevékenységünket a többiek akarata szerint szabjuk meg, akkor feláldozzuk önmagunkat. Hogyan lehet e két nézőpontot egyesíteni? Hogyan érhető el, hogy egy tettnek legyen valós kezdeményező jellege, az Én-ből fakadjon, ugyanakkor teljesen arra irányuljon, amire a többieknek szüksége van?

Ahhoz, hogy ezt az ellentétet feloldhassuk, a szabadság fejlődését kell megvizsgálnunk. Akit a vágyai irányítanak, az nem szabad. De aki hagyja, hogy külső viselkedési szabályok irányítsák, éppoly kevéssé szabad. A szociális kezdeményezésekben ez a kétféle szabadság nélküli állapot - egy magasabb szinten - szabadsággá olvadhat össze. Az ember egyszerre hagyja magát irányítani belülről és kívülről, ennek is, annak is teljesen átadva magát.
Azt gondolom, hogy a szociális kezdeményezések ez okból állandóan veszélyben vannak. Hiszen a szabadság nagyon nagy adomány. De nem adják ám ingyen - harcolni kell érte! Ki kell fejleszteni!

Szeretnék rögtön az előadás elején egy képet állítani önök elé. Amikor gondolatban egy lehetséges kezdeményezésnél időzünk, amikor érezzük, hogy egyre erősödik bennünk az akarat, hogy egy kezdeményezést életre hívjunk, olyankor úgy érezhetjük magunkat, mint az asszony, aki gyermeket vár: valami meg akar születni bennünk, rajtunk keresztül. Amikor azután a kezdeményezés valóban életre kel, az olyan, mint egy törékeny kisgyermek. A kezdeményezés-csecsemőt óvni kell, mert mindenhonnan veszélyek leselkednek rá.
Pontosan ezzel a képpel találkozhatunk János apostol Apokalipszisében is, a maga kozmikus dimenzióiban. Egy grandiózus imaginációban magát a Szűzanyát látjuk, aki gyermekét várja, miközben a sárkány készen áll arra, hogy elnyelje azt.
A mi kezdeményezés-gyermekeinkre is egy sárkány les odakint. Sőt, nem is egy, hanem több!

Ma és holnap egy egész sárkánycsaládot fogok bemutatni önöknek. Jó, ha ismerjük őket, mert így felismerhetjük őket, ha kell. Megismerésük az első feltétele annak, hogy legyőzhessük őket, vagy még inkább, hogy erőiket pozitívan használhassuk fel!

Fontos, hogy a sárkányokkal vívott harcunkat pozitív hozzáállással folytassuk. Mert való igaz ugyan, hogy a sárkányok a gonosz eszközei, de szükségünk van rájuk mint ellenerőkre - az ő erejüknek köszönhetően válhatnak kezdeményezéseink erőssé és gyümölcsözővé.

Az a tapasztalati anyag, amely a következőkben kifejtésre kerülő megfigyeléseimnek alapját képezi, a Triodos-csoporttal való munkámból származik. Ez a kezdeményezés, melynek eredményeképpen 1980-ban megalakult a Triodos bank, tíz éves fejlődéstörténetre tekint vissza. E tíz év alatt a Triodos-csoport tagjainak számos kezdeményezés-csecsemő világrahozatalában, illetve felnevelésében nyílt alkalma segíteni. A kezdeményezés szülői nemcsak pénzügyi kérdésekre vonatkozó tanácsokat kaptak - például hogy miként szerezzék meg a szükséges pénzt -, hanem a megfelelő jogi formákat, munkamódozatokat illetően is, vagyis tulajdonképpen mindazzal kapcsolatban, ami ahhoz szükségeltetik, hogy egy kezdeményezés a szellemből a Földre inkarnálódhasson. Erre a tevékenységre találtuk ki magát a Triodos nevet is, ami annyit tesz: "Hármas Út". Számunkra ugyanis egy kezdeményezés megszületésénél három úton történik egyszerre a segítségnyújtás, s mindez három kérdésben fejeződik ki, nevezetesen:

Szellemileg egészséges-e a kezdeményezés? Milyen forrásokból fakad? Van-e mögötte egy idea?
Szociálisan egészséges-e a kezdeményezés? Támogatják-e a többiek? Milyen jogi és szervezeti köpenyt ölthet magára?
Gazdaságilag egészséges-e? Az emberek valós igényeit tartja-e szem előtt?

Az volt a tapasztalatunk, hogy minél pozitívabb válaszokat kapunk ezekre a kérdésekre, annál biztosabb, hogy a három financiális forrás, amelyekből a kezdeményezés megteremtheti magának a szükséges életerőt, magától értetődő módon elérhetővé válik.
A Triodos-csoport lehetőséget adott számomra, hogy sok kezdeményezés életét nyomon kövessem. Az évek során a legkülönbözőbb személyek és csoportok kerültek kapcsolatba a Triodos-szal, akik mind vállalkozni szerettek volna valamire: alternatív óvoda felépítésére, bolt nyitására, labor, kiadó, játékgyár, nyomda beindítására, mezőgazdasági üzem létesítésére stb. A velük folytatott munka során szerzett tapasztalatok tanították meg nekem, hogy hányféle sárkány les egy kezdeményezésre. Önkényes sorrendet alkottam köztük, és eszerint szeretném bemutatni őket. A következő három nap alatt azt is megvizsgáljuk majd, hogy felfedezhetünk-e valamilyen összefüggést e népes sárkányfamília tagjai között, s ha igen, mifélét.

1. A támogatás-sárkány

Aki próbált már felépíteni egy kezdeményezést, az jól tudja, milyen hamar pénzszűkébe kerülhet az ember. Pénz kellhet egy új épülethez, gépekhez, valaminek a legyártásához, szakemberek képzéséhez stb. Ezekben a pillanatokban az ember nagyobb összegű örökségről álmodozik. Összeülnek a kezdeményezés szülői és közös sóhajtozásba, nyögdécselésbe kezdenek, mert nincs pénz. Honnan az égből kerítsenek pénzt? Talán ha Klaudia néni meghalna? Vagy váratlanul nagyobb állami támogatáshoz jutnánk?! Vagy valamelyikünknek ötöse lenne a lottón!
Az ilyen gondolatok nagyon nagy kísértést jelentenek. Hiszen mi is történne, ha hirtelen százezer márka heverne az asztalunkon? A kezdeményezés inkarnációja látszólag abban a pillanatban biztosítva lenne, hiszen e vagyonból megvalósíthatóak az ötletek. Egyszerűen fel lehet építeni az új óvodát, a következő négy újság megjelenése biztosítva van, a labort nagy készletekkel lehet beindítani, a vevő szélesebb bolti kínálatból válogathat stb.
De egyszer így is, úgy is elkövetkezik a pillanat, amikor elfogy a pénz. Ezen a ponton választ kell adni arra a kérdésre, hogy a környezet valóban igényli-e az adott kezdeményezést, mert annak túlélése csakis akkor biztosított, ha erre a kérdésre pozitív választ lehet adni.
Mint egy vérvörös vonal húzódik keresztül a sárkányok leírásán az a kérdés, hogy milyen az iniciatíva és környezetének viszonya. Ez akkor válik először világossá, amikor felfogjuk, hogy Klaudia néninek mostanság esze ágában sincs meghalni, az állam nem ad támogatást, és lottóötösünk sincsen. Mit tehetnek ilyenkor a kezdeményezés életre hívói? Alternatíva lehet például egy fáradtságos adománygyűjtő kampány beindítása: a tagoknak száz meg száz emberrel kell érintkezésbe lépniük - nem azért, hogy kolduljanak, hanem hogy elragadtatottsággal beszéljenek a kezdeményezésükről!
Milyen új valósággal kell ezáltal szembesülniük? Először is, a kezdeményező csoport tagjai ezáltal rákényszerülnek, hogy másokkal is beszéljenek saját kezdeményezésükről. Ez idáig talán csak és kizárólag egymás között beszélgettek róla, nem csoda hát, hogy jól megértették egymást. De most mindent egy kívülállóval kell megosztaniuk, egy harmadik embernek kell elmondaniuk tervüket, mégpedig úgy, hogy őt is magával ragadja az ötlet, és hajlandó legyen belenyúlni a pénztárcájába.
Másodsorban előfordulhat, hogy a csoport tagjai ez idő alatt rájönnek, hogy ők maguk is különböző elképzeléssel rendelkeznek a kezdeményezés tartalmát illetően. Ilyesmire akkor derülhet fény, amikor ketten együtt mennek meggyőzni egy harmadikat, hogy az pénzt adjon, és az egyik hallgatja, ahogy a másik a kezdeményezésről beszél. Így viszonylag korai stádiumban tisztázni lehet a félreértéseket, a homályos részeket, még mielőtt azok konfliktushoz vezetnének.
Végül azután, ha minden jól ment, a házalásból beszedett pénzből egy meleg bekecs kerül a kezdeményezés vállára. Az adományokból befolyt pénz ugyanis "meleg", szemben az állami támogatásokkal, örökségekkel és lottónyereményekkel, amik "hideg" pénzek. Ez persze nem jelenti, hogy az efféle pénzeket el kellene utasítani, de tudatában kell lenni annak, milyen fontos egy meleg kabát. Tapasztalatból tudjuk, hogy a pici gyereknek szüksége van az ölelő melegre!
Az adományakciókból leszűrhető, hogy egy kezdeményezésre valóban szükség van-e, vagy sem. Hogy nemcsak azok akarják, akik közvetlenül részt vesznek benne, hanem azok is, akik a fennmaradását biztosítják. Az ilyen kampányok természetesen csalódásokhoz is vezethetnek. A kezdeményezés tagjai eleinte lelkesen vetik bele magukat a pénzszerzésbe, de miután egy hét múlva újra találkoznak, mindenki csalódottan tekint a másikra: senkit sem érdekelt az ő gyönyörű kezdeményezésük! Bár ez a tapasztalat nem kellemes, de a valóságot tükrözi, amelynek egyszer úgyis a szemébe kell néznünk, és jobb előbb, mint utóbb!

2. A közigazgatás-sárkány

Vannak emberek, akiknek a fejében csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb ötletek. Talán még helyénvalóak is; a világ majd eleped értük. De ezeknek embereknek sajnos nincs idejük arra, hogy kivitelezzék terveiket. Túlságosan el vannak foglalva egyéb ügyeikkel. Olyan embereket keresnek tehát, akik megvalósítják helyettük az adott elképzelést.
Önmagában véve semmi akadálya nincsen annak, hogy az embert magával ragadja valaki más ötlete. Azok az emberek azonban, akik eredetileg az ötlettel előálltak, és sem erejük, sem idejük nem volt rá, hogy igazán belevessék magukat az ügybe, nem tarthatják meg maguknak a döntési jogot, hogy a terv miként valósuljon meg. A megvalósítás mikéntjéről annak a csoportnak kell szabadon döntenie, amelyik azon dolgozik.
Konkrétan ismerem egy ember példáját, akinek volt egy ragyogó ötlete: egyfajta terápiabolt, ahol készen meg lehet vásárolni a dolgokat, de szakértők vezetésével - mintegy terápiaként - el is lehet készíteni azokat. Az illető megbízott egy csapatot, hogy valósítsák meg az ötletet, amit a gárda meg is tett. De az ötlet kiagyalója a távolból folyton beleavatkozott a kezdeményezés megvalósításába. Mint a kezdeményezés szellemi atyja, hol beavatkozott, hol kívül maradt aszerint, hogy épp mennyi ideje volt. Ráadásul mindig ellenkezett, ha a csoport olyan irányba akarta elvinni a kezdeményezést, ami neki nem volt ínyére. Ennek az embernek nem volt semmilyen konkrét tapasztalata arról, hogy milyen egy ötlettel belemerülni a rideg valóságba. Csak az elvont ötletből kiindulva tudott irányt szabni, nem a konkrét tapasztalatokból. A csapat jól használhatta volna a meglátásait, mint tanácsokat, de az állandó irányító beavatkozás ellen védekezni kezdett. Ez pedig töréshez vezetett.
Egy későbbi fázisban elképzelhető, hogy munkamegosztás alakuljon ki két csoport között oly módon, hogy az egyik fél a gyakorlati dolgokon fáradozik, míg a másik az ötletet ápolja. De ha ez utóbbi fél elméletileg bármikor beállíthat valakit, aki a távolból kezd bürokratikus irányításba, az állandó veszélyforrást jelent.
Amikor Rudolf Steiner 1919-ben Stuttgartban megalapította a Waldorf iskolát, nyomatékosan hangsúlyozta az önirányítást. Az irányítószervet is maguknak a tanároknak kell alkotniuk. Egy-egy tanárt rövid időre felmenthetnek ugyan feladatai egy része alól, hogy több idejük maradjon a szervezeti, adminisztratív munkára, de mindenképpen óvakodni kell a specialistáktól, a professzionális irányítóktól. Munkájuk által ők nem állnak közvetlen kapcsolatban a gyerekekkel. Nem folytatnak pedagógiai munkát. Ezáltal nincs is kapcsolatuk az iskola fő irányvonalával. Ülnek az íróasztaluk mögött és irányítanak. Ez csak bürokráciához vezethet, az pedig minden kreativitás halála!

3. A szervezet-sárkány

Néhányszor alkalmunk nyílt megtapasztalni, hogy egy kezdeményezés, bár még korai stádiumban volt, mégis már teljesen kidolgozott struktúrával rendelkezett: egy alapítvány a támogatásszerzésre, egy másik a munkavégzésre, mindkettőnek vezetőség, valamint egy kuratórium, részletes alapítványi ügyiratok, alapszabályzatok és szervezeti felépítési minták. Minden készen volt. Az előzetes üzemeltetési költségek számításai éppúgy, mint a financiális kilátások öt évre előre.
Valamelyest persze eltúlozva állítottam mindezt önök elé, de ezáltal kerül napvilágra az adott sárkány. Olyan emberekről van itt szó, akik nem bíznak az életben. Az élet megteremti önnön formáit. A folyó kiássa önnön medrét. Az élettel teli fejlődés maga fogja megmutatni, hogy milyen formákra van szükség. Az imént felvázolt kezdeményezésben szereplő emberek ugyanakkor annyira kevéssé bíztak magában az életben, hogy formát adtak neki, mielőtt maga az élet létrejött volna: jogi-szervezeti struktúrákat, pontos munkamegosztást, munkamenetet stb.
A kérdés mindemellett csak az, hogy vajon az élet képes-e éppen ebben a formában kifejlődni? Fejlődhet-e a kezdeményezés szabadon pontosan az előre elképzelt keretek között? Vagy életidegen módon már kezdettől fogva egy meghatározott mederben kell folynia a kezdeményezés életének?
Ez a sárkány képes modellszerűen is fellépni, ekkor inkább ideológiai jelleget ölt. Emlékszem egy csoportra, akik egy bolttal és előadóteremmel egybekötött kávézót akartak nyitni valahol. Mindannyian el voltak ragadtatva a szociális hármas tagozódás ideájától. Azt mondták: "A következőképpen akarjuk bevezetni a hármas tagozódást: a bolt a gazdasági élet, a kávézó - mint az emberi találkozások színhelye - a szociális élet, az előadóterem pedig a szellemi élet színtere lesz. A kulturális centrumot a bolt bevétele fogja támogatni."
Mindent szépen kigondoltak, a modellt átültették a valóságba, és hirtelen a lehető legnagyobb problémák állottak elő a kezdeményezésen belül együtt dolgozó emberek között. Egy felülről önmagukra kényszerített dogmatizmust éltek meg, amely lehetetlenné tette a szabad fejlődést.

4. A baktérium-sárkány

Ezt a sárkányt a különböző iskola-kezdeményezések tudatosították bennem. Hollandia sok területén olyan rossz lett az úgynevezett "hagyományos" oktatás, hogy az már meghaladta a szülök tűréshatárát. Megérett az idő egy alternatív iskolára. Ha az ember megfelelő mennyiségű aláírást gyűjt össze, akkor viszonylag egyszerű belevágni egy iskolába, az államnak ugyanis kötelessége támogatást nyújtani.
Formálisan, jogilag tehát megalakul az iskola, de akkor a kezdeményezőknek szembe kell nézniük a valósággal. Tanárokat kell keresniük, tanszereket vásárolniuk, tantermet berendezniük, irányítaniuk kell az iskola, a tanárok és a szülők viszonyát stb. Kiderül, hogy a résztvevők ugyan egyhangúlag elutasítják a régit, de hogy hogyan néz ki az új, abban homlokegyenest eltérő nézeteket vallanak. Mindenki a maga módján tölti fel értelemmel az "alternatív" szó fogalmát.
Az egyik úgy interpretálja, mint "demokratikus": a szülőknek - és egy bizonyos kortól a gyerekeknek is - mindenben döntéshez kell jutniuk. Mások szerint az anti-autoritatív módszeré a jövő, ahol a gyerekek szabadon kiélhetik magukat. Megint mások a Dalton, a Montessori vagy a Waldorf módszerre esküsznek.
Természetesen kezdetben mindezekről az elképzelésekről a kezdeményezés tagjai is beszéltek, de időközben annyi támogatással kapcsolatos kérdés halmozódott fel, hogy ezeket az alapvető, tartalmat érintő kérdéseket félretették.
És itt kezdi meg munkáját a baktérium-sárkány. Az a veszély fenyeget, hogy belülről bomlik fel a kezdeményezés, és ezzel az egész iskola alatt inogni kezd a talaj.
Az a legrosszabb, ha ezt az elkerülhetetlen tartalmi, háttérrel és emberekkel kapcsolatos, valamint társadalmi képről folyó vitát akkor kezdik meg, amikor az iskola már működik. Ez esetben az a kérdés, vajon elviseli-e egymást ennyi áramlat együtt.
Természetesen mindenhol vannak olyan emberek, akiknek ez nem okoz gondot. Ők azt mondják: "Legyünk toleránsak! Mindegyik iskolai rendszernek megvan a létjogosultsága. Mindnek megvan a maga erős és gyenge oldala. Mindegyikből kivehetjük a jót - a Waldorfból a művészit, a Montessoriból az önállóságot, a Dalton iskolából a terv-oktatást stb. -, végül pedig mindezeket összeköthetjük." Így szólnak a toleráns, kompromisszumra kész emberek.
A kérdés csak az, vajon járható-e ez az út? Sok példa bizonyítja, hogy az ilyen gondolkodásmód csupán belső konfliktusokhoz, vagy színtelen, szürke kompromisszumokhoz vezet.
Itt egy olyan princípiumra bukkanunk, amelyet Rudolf Steiner fogalmazott meg, amikor a szociális hármas tagozódásról és a szabadság jelentőségéről beszélt a szellemi életben - így többek között az oktatásban is. Azt mondta, hogy a konkurencia mint harci princípium nem való a gazdasági élethez. Ha a gazdasági életben munkamegosztás van, azáltal világméretű függőség jön létre. Ez pedig testvériséget követel, és kölcsönös szolgálatot.
A szellemi életben nem létezik munkamegosztás, ott a lehető legkülönbözőbb szellemi áramlatoknak is meg kell kapniuk a lehetőséget, hogy bebizonyítsák létjogosultságukat. E téren tehát egy belső harc folyik az Ideáért! Mindezen szellemi irányzatok nem engedhetik meg, hogy identitásuk kompromisszumokkal híguljon fel. A szellemi életet úgy kell berendezni, hogy azok a szülők és tanárok, akik például egy Waldorf iskolát akarnak választani, megtehessék azt. De mindemellett egy Montessori iskolának is ugyanakkora teret kell biztosítani, ha mögötte ott áll a megfelelő számú szülő és tanár, hogy ez az oktatási intézmény is megmutathassa, mennyit ér. Ugyanez vonatkozik a többi áramlatra is. Nem konkurenciáról beszélünk, hanem az ideáért folytatott harcról, arról, hogy a lehetőségekhez képest ki-ki a legjobban valósíthassa meg mindazt, amiben hisz.
A tolerancia céltalan formája az, ha valaki így szól: "Mindannyian az oktatást akarjuk jobbá tenni. Dobáljunk mindent egy kupacba és válasszuk ki mindenből a legjobbat!" Ezáltal azonban csak szürke kompromisszumokhoz és belső feszültségekhez jutunk. Az oktatási intézmények mellett ugyanez érvényes a manapság oly divatos természetgyógyászati egészségcentrumokra is. Mik az alternatívák: akupunktúra, természetes gyógyszerek, homeopátia, antropozófikus orvoslás? Itt is a baktérium-sárkányt látjuk munkálkodni: a várandósság és a szülés ideje alatt letompítja a tudatosságot, és a legkülönbözőbb kezdeményezéseket és impulzusokat hozza össze egymással. A tudatosság csak késve érkezik, amikor a már működő kezdeményezésre katasztrofális hatással van a tisztogatás.
Jól tudjuk, hogy amint levágjuk a sárkány egyik fejét, két új nő annak helyébe. Ez esetben is így van. Itt is lesben áll - többek között - a már megismert szervezeti-sárkány és a szekta-sárkány.

5. A Nárcisz-sárkány

Nárcisz (Narcissus) mitológiai alak, aki felfedezi arcképét a tó tükrében és beleszeret. Hasonlóképpen, emberek csoportjai is beleszerethetnek saját ötleteikbe. Egészen eltöltheti őket egy-egy idea, ebből pedig nagyon erős késztetésük támadhat az ötlet megvalósítását illetően. A csoport azt mondja vagy gondolja: "Világosan látszik, hogy az egész világ ránk és az ötletünkre vár. Boldoggá akarjuk tenni a világot az ötletünkkel!" Az ideák nagyon nagy hatást tudnak gyakorolni az emberre, legyen szó akár a hármas tagozódásról, a marxizmusról, vagy bármely más eszméről. Akár egyfajta megszállottság is kialakulhat az emberben: ekkor olyan erőteljesen vágyik a megvalósításra, olyan fokon benne él a megvalósítás folyamatában, hogy többé már nem vesz tudomást a valóságról.
Goethe egyszer azt mondta, hogy a szemnek nem lehetnek vágyai, mert ha a vágyak erőit magunkkal visszük az észlelésbe, akkor kívül sem látunk mást, mint önnön elképzeléseinket. Az ember csak azt látja, amit látni akar. Egy cipész, aki növelni akarja forgalmát, a világban kizárólag olyan embereket lát, akiknek sürgősen cipőre van szüksége, mégpedig éppen az ő gyárából. Felmerül a kérdés, vajon tényleges igényt észlel-e, vagy csak saját vágyainak tükrét?
Így van ez az ideálokkal és az elképzelésekkel is, legyenek azok akármennyire szépek és igazak. Abban a pillanatban, ahogy a vágyak átveszik az uralmat, az észlelés csődöt mond. Az ilyen emberek nem veszik észre, hogy azok az akadályok, melyeket elképzelésük megvalósítása során tapasztalnak, abból adódnak, hogy ötletük nem kapcsolódik a valósághoz. Olyan kérdésekre adnak választ, amelyeket senki sem tett fel.
Mindez oda vezethet, hogy még több erőt, munkát, lelkesedést fordítanak az ötlet megvalósítására, ami fanatizmushoz, missziókényszerhez és mártíriumhoz vezet. Ezek a folyamatok pedig előbb-utóbb fizikai betegségtüneteket okozhatnak. A szakadék meg csak egyre nő az ötlet és a valóság között.

6. Az amatőr-sárkány

Annak, aki meg akar valósítani egy kezdeményezést, rendelkeznie kell bizonyos képességekkel. Állhat az ötlet tisztán valakinek a szeme előtt; a kérdés azonban az, hogy rendelkezik-e a megvalósításhoz szükséges lehetőségekkel. Lehet itt szó financiális, szociális, pedagógiai, szervezési, irányítói, művészi vagy egyéb képességekről. A jóakarat és a lelkesedés hosszútávon nem pótolja a képességeket.
Az emberek gyakran mindenféle képzettség nélkül vágnak bele kezdeményezéseikbe. Igaz ugyan, hogy az ember folyamatosan fejlődik, miközben munkálkodik valamin, de semmi sem történik meg önmagától. Keményen dolgoznunk kell magunkon!
Ha egy iniciatíva-csoport nem rendelkezik egy bizonyos képességgel, akkor vennie kell a fáradságot és meg kell azt szereznie. Megint más tulajdonságokat önmagának kell kifejlesztenie - a kezdeményezés maga mutatja majd meg, hogy melyekre van szükség. Törvény, hogy a külvilágban végbemenő minden változásnak összhangban kell lennie egy belső változással. Nem várhatom el, hogy odakint a szociális életben alapvetően megváltozzon valami, ha én magam nem mozdulok meg. A külső fejlődés folyamata egy belső tanulási útban találja meg kiegészítő párját. Aki ezt nem látja világosan, és azt hiszi, hogy önmaga többé-kevésbé ugyanaz maradhat, miközben változást idéz elő a külvilágban, az nem fogja belátni, hogy minden probléma, ami a kezdeményezés megvalósítása közben valószínűleg fellép, önnön elégtelen tudásával, valamint azzal a ténnyel kapcsolatos, hogy nem dolgozott eleget magán. A szociális történések nem jelentenek számára személyes tanulási folyamatot. Az ilyen emberek nem önmagukba tekintenek, amikor valami másként alakul, mint ahogyan azt elképzelték. Ehelyett a külvilágban keresik az okokat: a hatóságokat, a szülőket, a fináncokat stb. okolják. Mindez természetesen egy egész initiatíva-csoportra is érvényes lehet.
Az amatőr-sárkány folyton azt suttogja a fülünkbe, hogy maradhatunk olyanok, amilyenek vagyunk - de vigyázat, ha megfogadjuk a tanácsát, amatőrök maradunk!

További hat sárkány. A tizenkét sárkány kapcsolatai egymás között: kiegészítő sárkánypárok. >

Lap tetejére